Szegény Cipő

- Őt ismerem, Ő a Cipő - kukucskált bele múlt héten laptopomba a kislányom.
- Emlékszel, Drágám! Mondtam Neked a napokban, hogy Cipőt  bevitték a kórházba?
- Igen, emlékszem - nézett rám gyanútlan szemeivel.
- Most írták, hogy Cipő ma meghalt - osztottam meg vele őszintén a szomorú hírt.
- Szegény Cipő - hallatszott halkan azonnal a gyermeki őszinteség.

 Kérdezett még a miértről és a hogyanról, én pedig válaszoltam doktor bácsikról és beteg szívről.
Szomorúságát azonban egy pillanat alatt "elvitték" a vidám emlékek. A tavalyi szegedi Rebublic koncert emlékei, amik akkor egészen más jelentéssel bírtak:

" Az én tündérem  nem követelte pódiumra a zenészeket. Fejecskéjét az ölembe hajtva - már egy ideje - ugyanis békésen aludt. Az első ásításakor a Baj van, nagy baj van szólt.  Mikor odabújt, már a Gyere közelebbet dúdoltam picike fülébe. Az Ébredni kéne márnál jó éjt puszit adtam neki ."



Pénteken, lélekben a mi két szál sárga rózsánk is elkísér!








 

Nőnapi ajándék

Mikor éledjen fel a blog újfent, ha nem a tavasz hajnalán.
Hogy ma pont a Nők napja van? Tudom én azt.

Le is róttam tiszteletemet azon "oltárokon", ahol igazi szükségét éreztem. Sorban, egymás után!
Az általam felállított fontossági sorrend azonban maradjon az én titkom. Annyit viszont elárulhatok, hogy kort, távolságot, pillanatnyi hangulatot nem (mindig) vettem figyelembe. Ha kihagytam valakit, az pusztán a véletlen műve lehet.
És mégis mit ünnepelek vagy köszöntök?

Múltat ünnepelek és jövőt köszöntök.
De leginkább a jelen az, amire koncentrálok.
Mert van egy olyan megérzésem, hogy megéri figyelni....és nem csak nőnapon!