Hoppá - Hoppá ! Hopp - Hopp !

" Üljél ide lefelé, Zolika és tapsoljál, mert kezdődik ! " - hívta vissza határozottan fél órája a hangfal közvetlen közelében csápoló kisfiát egy anyuka.
Hoppá!
Nem hiába számoltam a napokat. Tényleg megérkezett életem első Republic koncertje. Eddig sosem sikerült, idén viszont összejött.

Huszonkét év minden profizmusával

     Szűk háromezren lehettünk az Újszegedi Sportcsarnok küzdőterén és a fél lelátón. A túloldal - a színpad mögötti - tudni illik le volt zárva. Március tizenötödikén még sosem léptek fel a napfény városában, így nem túlzás a többszörös jubileum titulus.
A büfésorban a várakozási idő vállalható volt ( 4-5 perc ), míg a becsekkolás is  folyamatosan és e századbeli módon haladt.  A " Cipőfanok" türelmesen várták a 19 órát, amikor megjelent a helyi média, a Rádió 88 embere és bejelentette, hogy 20 percnyi előzenekar érkezik. Érdekességképp megjegyezném, hogy mind a rádió, mind a Republic idén ünnepelte 22. születésnapját.
A Zoom együttes nálam mínuszból indult, hiszen én a " nagyok " miatt érkeztem. Pici plusz mellettük, hogy az alig" nyolcvanéves" kvartett egyike Boros Bálint volt, a ma esti " későbbi " basszusgitáros géniusz, Boros Csaba fia. Muzsikájuk azonban megfelelt a célnak.
Történetesen, hogy az idő alatt elmentünk vizet inni, ropit enni ...stb. Többesszám első személyben, mert kísérőm is volt ám. Egy angyal tisztelt meg a jelenlétével.  Ő is először járt Republic koncerten, így Ő is  roppant izgatott volt. Leginkább amiatt, hogy mennyire lesz hangos a zene. Nem volt az. Közös izgalmunk tetőfokán ( fél nyolc tájban ) nekikezdett morajlani az addig türelmesen szórakozó kortalan tömeg. A sok Zolika szerepét átvették a felnőttebbek és a színpad is lassan benépesült. Kezdődött a cirkusz,  megérkezett az állatidomár, a légtornász és a társai is porondra léptek.
Elindult a mandula!

Aki lenn itatott a Tiszán

     A bemelegítő - egyébként szintén fantasztikus -  slágerek után, midőn már kitaláltunk az Erdő közepéből, végre Még egyszer nyár volt.  Népi folklórként elénekelték az Érik a szőlő c. dalt is, így kislányom sem ment úgy haza, hogy egy sort sem ismert és énekelt volna el. ( hála Böbe néninek az oviból ). Egy óra zenélés és tornaóra ( leginkább tenyérre és vállra gyúrtunk ) után jutottunk el a Jó reggelt kívánokhoz. A harmadik "  rázdmegeket " már Szabó András Kossuth-díjas, Érdemes művész zseniális hegedűjátéka tette még maradandóbbá.
Amikor pici technikusi segédlettel átkevertek mulatós alapra, tették kvázi lakodalmasba az eredeti dalt, egyszerűen felrobbant a csarnok. A szegedi csikós és a káposzta, káposzta betét úgy megrázott, mint a leesett állam.
Majd a csúcson lementek a színpadról.  Ahogy kell. Persze jött, aminek kellett : " Vissza, vissza " -  zúgott mindenhonnan, egy torkocskát kivéve.
Az én tündérem  nem követelte pódiumra a zenészeket. Fejecskéjét az ölembe hajtva - már egy ideje - ugyanis békésen aludt. Az első ásításakor a Baj van, nagy baj van szólt.  Mikor odabújt, már a Gyere közelebbet dúdoltam picike fülébe. Az Ébredni kéne márnál jó éjt puszit adtam neki.

Az igazi Boros - Bocskor páros

  Visszatapsolás után leúsztak a legsikítósabb, legöngyújtósabb nagy halak is a drapériákról. Miután Cipő be is mutatta azokat, amelyeket feladtak neki és megéljeneztük Budapestet, Mohácsot, Szegedet és Miskolcot, érkezett a Szállj el kismadár, a  67-es út és a 16 tonna is.
    Az órámra pillantottam, majd a kinyíló szemekre. " Menjünk? " - kérdeztem.  Fáradt, de csillogó szeme majd leesett a fejecskéről, úgy rázta a fejét, hogy nem. Megsimogattam  arcocskáját és végighallgattuk a hátralévő öt számot. Az elégedetten távozó tömegben feltűnően sok apuka viselt ugyanolyan díszítésű kabátot : Bal oldalon kokárda, jobb oldalon alvó Zolika. Az én " kokárdámnak " a kocsiban már kipattant a szeme és ott frissiben újraéltük a koncertet. Tankolás után még előreszólt: " Legközelebb is megyek veled koncertre, csak ne legyen ilyen hosszú".

Kedves Republic zenekar!
Ugye Ti sem akartok elveszíteni egy ilyen rajongót?