Romantikus horror

Előbbit tagadom, hogy igen, utóbbit vállalom, hogy nem szeretem.
Tegnap azonban 23:20-kor láttam egy jelenetet, amelyben mindkét műfaj megjelent.

Nekem - szó szerint - bejött

A helyszín egy átlagos nappali-konyha. Amolyan amerikai. Fájdalmas köhögés, nyöszörgés, sírás az egyik irányból, kintről - az ablakon túlról - pedig sötétség, hajladozó faágak zöreje és gyanúsan beszűrődő baljós árnyak.
Minden adott egy hamarosan bekövetkező csúcsponthoz. Moziban ilyenkor már rutinosan csukom szemeimet, hiszen a " szörny megjelenik " zajt a füleim ijedtség nélkül fel tudják dolgozni.
Most azonban nyitva maradtak szemeim és a képernyőre tapadtak . A számítógépére, mivel épp dolgoztam. A háttérben dísznek épp valamelyik megafrász műsor szólt, amikor is sejtelmes érzés kerített hatalmába. Éreztem, hogy jobbra kell forduljak. És akkor megláttam Őt. Bár a klasszikus horrorfilmes klisé, a villámlás hiányzott, még így is, ott helyben rám hozta a frászt.
Csak állt és engem nézett.
Egy szempillantás alatt ott termett Api és karjaiba zárta kisfiát.
Aki, miután a családi tanács döntése értelmében a kiságy helyett apa gyógyító helyén alhatott, alvó anyukáját nem felébresztve óvatosan kimászott a körbepárnázott fekhelyről és nekiindult apát rémisztgetni.
Az éjszaka további nyugalmáról a jól megválasztott álomba ringató tévéműsor gondoskodhatott volna, de közösen úgy döntöttünk, hogy a 23:25-kor kezdődő Gyilkos Elmék nélkül is tudunk egy kicsit még sírdogálni.
Köhögni meg pláne.