- Jó napot kívánok!
- Szevasz! Szevasz! De mit kell beírni?
- Azt, hogy Jó napot kívánok!
- Tutira?
- Én azt írtam.
- Van még valami előtte, nem?
- Ja, de nem jut eszembe.
- Nekem se, basszus. Ezen elcsúszni.
- Írd inkább a többit. A kérdéseset.
- Azok mik?
. Tudod, hogy kér-e szatyrot, van e hiperkártyás pontfüzete. Ilyenek.
- Ja, a vevőlassító macera, vágom.
- Pszt, a problémák fajtáiról mit tudsz?
- Ha mondjuk ordít a gyerek?
- Nem hiszem, de beírom.
- Bármit írhatsz, a lényeg, hogy azt kell mindenre mondani: kis türelem, megoldjuk mindjárt!
- És ez már "kettes"?
- Ez még nem. Csak ha el is köszönsz.
- Hogyan?
- Azt nem tudom. Én már nyolcadszorra próbálok bekerülni, de odáig még sosem jutottam el.
2, A wc-ülőkék üdvözlése árufeltöltők esetében
3, A törött lámpabúrák üdvözlése takarítók esetében
4, Az idegbeteg apukák üdvözlése információs pultosok esetében
5, A napi bevétel üdvözlése tulajdonosok esetében
Legyünk pozitívak és tételezzük fel, hogy ez a fajta túlzott alaposság az áruház komolyságát bizonyítja.
És nem pedig az alkalmazottai - finoman szólva - komolytalanságát.
