" 180 kilométer, néha több,
Valamiért mégis mindig eljövök..."
Szombat este jelenésem van az Acélvárosban. Mondhatni négy éve várok erre a dátumra.
Akkor tartottuk az előző, jubileumi, 11 (!) éves érettségi találkozónkat.
Bevált recept alapján szerveződik a mulatság, így a siker ezúttal is garantált.
Hozzávalók?
- Egy tehetségtelen, de annál csúnyábban beszélő - Petra nevű - főszervező ( természetesen a nevet megváltoztattam és természetesen nagyon tehetséges - a szerk. )
- Jogi doktori címüket nem titkoló, rejtett alkoholista osztálytársak ( Laci, László, Balázs...és a többiek )
- Pár utolsó pillanatban meghívott egykori tanáraink.
- Osztályterem, majd egy presszó.
- És végül nem kevés szesz.
 |
| Legendás épület. Főleg a bal felső szeglet |
Mégis mi lehet előbbre való, mint felidézni egykori sikereinket, úgy mint lógásokat, kirúgásokat, a szlovákiai osztálykirándulást vagy a rajzórákat, uram bocsá' a vidám énekórákat?
Kedveseim! Most ezeknél sokkal fontosabb programom lesz.
Újra láthatom a családomat és a feleségemet.
Korábban a Katonadolog c. bejegyzésben már kifejtettem a "hogyant és a miértet", így csupán és stílszerűen Földes László utolsó sorával zárnék:
"... ez a város, Miskolc mindig várni fog! "
Most szombaton tényleg várni fog.
És mit meséltem volna nektek magamról, ha rám került volna a sor?
Van egy 2 éves, tökéletes kisfiam az immáron 5 éves tündérem mellett. Elvégeztem egy médiaiskolát, jelenleg Kaposváron dolgozom, Koma és Kelcs nem tudtak eljönni, mert külföldön vannak és tényleg nem én zártam ki "tudjátok kit" a tesiöltözőből!
