" Olyan erős lennél, hogy még egy kókuszdiót is szét tudnál húzni " - bátorított kislányom az imént.
Kicsit elfogult a drágaságom, noha pontosan tudja, hogyan kell "kicsomagolni" a kőkemény csemegét, hiszen sokszor asszisztált már nekem.
 |
| Az íze NEM olyan, mint a Bounty csokié |
Bár volt egy Spáros kisiklásom ( rohadt árut kaptam - a szerk. ), de azóta újra " márka hű " vagyok.
Kalapács, zacskó, pohár.
Amennyiben kókuszdióra vadásznék, ezeket vinném magammal egy lakatlan szigetre, jelen esetben az erkélyre.
Miután kilyukasztottuk a "száját", azaz a három "pöttye" közül a legnagyobbat ( ezt a legkönnyebb), kicsorgatjuk a belsejéből a vizet. Max. egy deci feles jön belőle, ha jót választottunk a boltban. Apropó, vásárlás. Rázogassuk meg! Ha túl sok folyadékot "hallunk" belül, akkor még éretlen. Ha üres, akkor gyanús, lásd én a spárban.
Tehát, miután a víz kicsurgott, tegyük a kókuszt egy zacskóba, hogy a - lesújtó kalapács hatására szétrepülő - szilánkok ne károsítsanak semmit és senkit. Én a szeme közé szoktam csapni, vagy egyszerűen szájba verem.
Óriási sikerélmény, bár ritkább, amikor "csont nélkül ", 4-5 összefüggő részben leválik a húsról a héja.
Az ízéből ugyan hiányzik a csokoládé, de nagyon laktató. Egy gyors reggelinek és/vagy csipsz-csoki helyetti nassolásnakis kiváló.
Fogaknak rágó helyett is nagyszerű, csak ne tartana olyan sokáig , amíg megrágod.
Mivel marha unalmas megenni, a kókuszdió nagy túlélő.
Ha meg nem sikerült felbontani, verjél be vele egy szöget a falba!
